Pályázatok

Mobirise

Nemzeti Tehetség Program 

2019-2020

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019– 2020. évi
cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdetett a tehetségsegítés feltételrendszerének
javítását célzó hazai programok támogatására.
A pályázat célja a köznevelési intézményben tanuló, fiatal tehetségek számára szervezett, új
kezdeményezésű vagy már hagyományokkal rendelkező, legalább 30 órás, tanórán kívüli, élmény- és
felfedezés vagy alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program megvalósítása.
A pályázatra iskolánk is jelentkezett és sikeresnek ítélt pályázatunk alapján felsős, komplett
tehetséggondozó szakkörünk „TETEHETSZ" komplex tehetséggondozó szakkör 6. évfolyam, "Nem
lopjuk a napot/Napot!" címmel anyagi támogatásban részesült.

Mobirise

Nemzeti Tehetség Program 

2019-2020

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019–2020. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdetett a tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatására.
A pályázat célja: a tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó eszközök beszerzésének támogatása.
A pályázatra iskolánk is jelentkezett és sikeresnek ítélt pályázatunk alapján 1.400 000 Ft-os támogatásban részesültünk.  

Mobirise

HATÁRTALANUL! Pályázat

Szakmai beszámoló
Túrázás és történelmi séták Erdély szívében (HAT-18- 01- 0786)
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 7. C, D osztálya
2019.05.06 - 2019.05.10.

Címünk

SZIGET UTCA 1.                     
8000 SZÉKESFEHÉRVÁR

Elérhetőségek

Email: igazgato@telekisziget.hu
iskola@telekisziget.hu

Telefon: 06-22-504-515
Fax: 06-22-504-515

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
IMPRESSZUM

OM azonosító: 

030192

Nyitvatartás
H-P: 07:00-18:00



Mobirise